A program célja
Az MLSZ óvodai országos programjának az a célja, hogy már a legkisebb korosztályt is az egészséges életre, a mozgás szeretetére nevelje, egyúttal biztosítsa a sportoláshoz szükséges optimális feltételeket. Ehhez szorosan kapcsolódik az Ovi-Foci Program, melynek keretében Debrecenben 2010-ben átadták az első mini, óvodások részére kifejlesztett műfüves sportpályát.
Az Ovi-Foci Program kapcsolódási pontot talált az óvodás szakmai programmal. Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egykori tagja 2011 elején megalapította az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványt, melynek célja, hogy országszerte, ill. a határon túli magyar lakta területeken, a közszféra támogatásával, ill. a magántőke bevonásával, a lehető legtöbb óvodában biztosított legyen az Ovi-Foci Program elindítása. A Programnak két fő célja van: egyfelől, hogy az óvodások sportág-specifikus oktatási programját az óvónők egy önálló képzés keretén belül elsajátítsák és a gyermekeket ez alapján, óvodai keretek között oktassák. Másfelől, hogy az ehhez szükséges sportinfrastrukturális beruházások során speciális Ovi-Foci sportpályák létesüljenek az ország minden óvodájában, annak érdekében, hogy a képzés sportfunkcionális feltételei intézményi kereteken belül adottak legyenek, ne kelljen a szülőknek a gyermekeiket külön, többletköltséget vállalva sportoltatni. A Programmal az önkormányzatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy kifejezetten az óvodás korosztály számára kifejlesztett korszerű sportlétesítményben (6x12m-es, multifunkcionális sportpálya), szakszerű oktatás keretében biztosítsák a gyermekek számára elengedhetetlen napi mozgást, ezáltal a mozgáskultúrájuk fejlesztését. Az Ovi-Foci pálya mérete kifejezetten a legkisebbek méretigényeihez igazodik, beruházási költsége az iskolai méretű pályák töredéke, mégis ugyanakkora tömeget képes mozgósítani a sportfoglalkozásokon, mint az iskolások nagyobb pályái.
Fontos cél, hogy a sportot érintő változások eredményeként a magán- és jogi személyeknek lehetősége nyílhasson arra, hogy támogatást nyújtsanak az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványnak céljai eléréséhez és az önkormányzatokkal való együttműködés keretén belül kezdeményező pozíciót szerezzenek a program megvalósítására, országos megismertetésére. A finanszírozáshoz az alapítvány jelenleg alakítja ki a kezdeményező támogatók körét.
Az Alapítvány pályázatok kiírása útján szeretné az óvodákat támogatásban részesíteni az alábbi konstrukcióban: A sportpálya, valamint a képzések és képzési eszközök költségének egy részét az óvodáknak/önkormányzatoknak/államnak kell finanszíroznia, azonban a teljes bekerülési költség másik részét a támogatókon keresztül az alapítvány kívánja biztosítani. Szociális célkitűzések teljesítése során az Alapítvány teljes körű támogatói szerepkört vállal.
Az alapítvány jövőbeni célja, hogy az állam jogi és adminisztratív támogatásával a Programból "Nemzeti Ovi-Foci Program" válhasson. Ilyen kiemelt támogatással az alapítvány kiemelten közhasznú alapítványként tudna működni, amely nagyban segítené a képzés országos feltételeinek gyors és átfogó felállítását, határainkon innen és túl, bekapcsolódva ezzel a "mindennapos testnevelés" célkitűzéseibe.

Ovi-Foci Versenymezek